2017. november 18. szombat
Kapcsolat |  Térkép oldal |  Keresd
Kezdőlap » Gyakran feltett kérdések » Automatikus kézírással írt üzenetek? Spiritizmus?
Automatikus vagy hieratikus (szent) írás? Rev. Christian Curty OFM pap és exorcista válaszol

Széles körben ismert tény, hogy Vassula olyan üzeneteket ír le és továbbít számunkra, melyeket Urunk diktál neki. Ekkor megváltozik az írása, az teljesen eltér spontán, szokásos kézírásától. Vassula személyes kézírása normális körülmények között kis méretű és feszes, egyúttal rendezett és akarata által kontrollált, mint aki tudja, mit akar. Kézírására hatással van kedves és nagyon finom személyisége is, mely nagyon jó arányérzékre vall. Ezzel szemben az üzenetek közvetítésekor kézírására a rendezettség, tisztaság, szabályosság és bizonyos fenség a jellemző. Ekkor Vassula személyisége háttérbe szorul, majd teljesen el is tűnik egy másik, első pillantásra kicsit merevnek és mesterségesnek tűnő arculat mögé.

Éppen emiatt merül fel egyesekben a kérdés ezen „inspiráció” eredetét és hitelességét illetően, még akkor is, ha pozitívan ítélik meg ezeket az üzeneteket. Teljesen jogosan teszik fel maguknak e kérdést. Itt is közrejátszik ugyanis a kritikus szemléletűek gyanúja, akik az eltérő kézírás okán fontos érvet találnak maguknak ahhoz, hogy tiltakozzanak az üzenetek ellen. Azt állítják, hogy itt egyszerűen csak Vassula fizikai mélységeinek feltárulkozásáról van szó. Ez az értelmezés az írásokat a jól ismert paranormál írás jelenségére degradálja. Ez esetben nem a keresztény hit Jézusával és kinyilatkoztatásával állunk szemben, hanem Vassula saját tudattalanjával, mely fokozatosan felszínre tör. Talán még azt is állítják, hogy akár egy másik „lélek” is jelen van, aki, ha ez így igaz, csak gonosz lehet.

Mit gondoljunk tehát erről az egészről? Vajon Urunk kinyilatkoztatásával, az Ő Egyházához írt levelével állunk szemben, vagy csak olyasvalamiről van szó, amit általában automatikus írásnak szoktunk nevezni? Vajon a mi Urunk keze az, amely Vassula kezével ír, vagy maga Vassula ír nekünk önkívületi állapotban arról, ami tudattalanja mélyéről előtör belőle? Vagy esetleg egy parazita lélek vezeti, akit jó lesz, ha időben felismerünk, nehogy minket is megtéveszthessen azáltal, hogy úgy adja elő magát, mint aki az Úrtól való? Az első esetben sugalmazott írással lenne dolgunk. A második esetben viszont paranormál vagy automatikus írással.

Mit nevezünk automatikus írásnak?

Ez egy olyan írás, melynél vagy paranormális jelenségek vagy valamiféle jövőbelátás játszik közre. Mi exorcisták, nem ritka, hogy találkozunk a gyakorlatban ezzel a jelenséggel. Aki egyszer önként átadta magát az ilyen irányításnak, annak a keze magától ír. Nem tudatos gondolatokat ír le, és intelligenciája sem játszik közre, hanem egy az író akaratától független ismeretlen erő mozgatja. Szélsőséges esetben az is előfordul, hogy az íróeszköz (toll vagy ceruza) akár már az ujj érintésétől is elkezd üzeneteket írni.

Az üzenet lehet magas irodalmi értékű, sőt spirituális is, de a bizarr, a nevetséges, sőt a közönséges felé is elmehet. Van, amikor egy felsőbbrendű világról beszél, egy csodás paradicsomról, de egyszerű tanácsot is adhat az írónak, vagy parancsot mindennapos gyakorlati életéhez. Időnként egyszerűen csak kérdésekre válaszol, akár saját identitására vonatkozóan is: „ki vagy?” vagy olyan dolgokra, melyek a jövőbelátás veszélyes területére irányulnak. Az automatikus írás időnként olyan jövőbeni eseményeket is előre tud jelezni, melyek valóban be is következnek. Ezért jó alkalmat szolgáltathat a hazugságnak; egy képzeletbeli, de valósnak tűnő múltat is feltárhat, mely az írót a reinkarnáció hamis és eretnek hiedelméhez vezetheti.

Ne részletezzük itt most az automatikus írás irodalmi jellemzőivel kapcsolatos problémákat. Mert valóban rendkívül szokatlan, hogy egy „beszélő”, aki például azt állítja magáról, hogy ő Lamartine, ténylegesen Lamartine-hoz méltó minőségben is írjon. Mivel az alany tudattalanja az, amely bár valóban Lamartine-tól is meríthet gondolatokat, mégis csak saját magát fejezi ki, és nem a jól ismert szerzőt.

Hogy e bevezető keretein belül maradjunk, abba se menjünk most bele, hogy gyakran milyen súlyos következményekkel jár az, ha valaki vállalja annak a veszélyét, hogy tudatosan átadja magát az automatikus írás paranormális jelenségének. Előfordul, hogy valakinek az egész személyisége kerül veszélybe, mely meghasad, megbomlik, mivel a tudatalatti felszínre tör, miközben a lélek ébersége viszont szunnyadó vagy passzív figyelő állapotba kerül. Rendkívüli esetben ez egyfajta mesterségesen előidézett skizofréniához is vezethet. A lélek szintjén annak a veszélye is fennáll, hogy kihasználja egy gonosz lélek az illető személy éberségének hiányát, melynek következtében ellenőrzése és hatalma alá tudja vonni őt. Ilyenkor az eredmény egyik oldalon az őrület vagy transzállapot, a másik oldalon pedig egy démon élősködése! Ez két nagy veszélyforrás, melyekből gyakran nehéz kikeveredni.

Mi a helyzet Vassula esetében?

Vizsgáljuk meg most gondosan, mi történik Vassulával. Három helyzetet kell szemügyre vennünk:

  • Az első helyzetben Vassula belső szót, ún. „lokúciót” kap az Úrtól. Ez templomban vagy nyilvános helyen is előfordulhat. Ha a lokúció mindenki számára hordoz üzenetet, Vassula hazaérkezése után azonnal leírja azt. Ilyenkor az Úr keze vezeti a kezét, melynek következtében megváltoznak személyes írásának grafológiai jegyei. Személyes írását, mely apró, lendületes, gyors, és enyhén jobbra dől, függőleges, harmonikusan rendezett, nyugodt, világos és egyéni érzelmektől mentes kézírás váltja fel. Semmi esetre sincs szó automatikus írásról, mivel az írást minden esetben lokúció, belső szó előzi meg, és csak azután következik annak tényleges leírása. Nem paranormális esettel állunk tehát szemben!
  • A második helyzetben diktál az Úr Vassulának, aki egyszerűen csak leírja azt, amit hall. Ilyenkor ugyanolyan helyzetben van, mint egy titkárnő a főnökével szemben. Ez azt jelenti, hogy megtartja személyes autonómiáját, szabadságát és tökéletes kapcsolatban marad környezetével szemben. Ilyenkor a diktálás bármely pillanatban félbeszakítható, például ha fel kell vennie a telefont, és utána ott folytatja, ahol abbahagyta. Betűi grafológiai jegyei itt sem a megszokottak. A kézírás ez esetben is függőleges, felfelé ívelő, könnyen olvasható, mindig békét sugárzó és ritmikus. Noha a kézírás más, Vassula teljesen ura marad önmagának és megtartja tudatos képességeinek szabad kifejezését. Egyszerűen csak leírja azt, amit belső látomásban Jézustól kap, amit az Ő Hangja neki sugall. Messze járunk tehát az automatikus írástól!
  • Végül a harmadik eset, mely néha az elsővel ötvöződik. Ilyenkor Vassula beléje áradó belső fényt kap, tisztán kiejtett szavak nélkül. Ezt a misztikusok a Szentlélek „indíttatásának” hívják (legyen az akár spirituális, akár intellektuális), melyet később pontos szavakba és kifejezésekbe kell önteni, és melyek néha hosszúak is lehetnek. Ezért Vassula siet leírni a „szellemi világosságot” vagy „megértést”, melyet ily módon kapott. Ilyenkor az van, hogy saját spontán kézírásával kezd el írni , de aztán az Úr közbelép, és Vassula kezével az Ő gyönyörű kézírásával kezdi el formálni a betűket, mintha csak meg akarná pecsételni ezáltal ezt a kinyilatkoztatását a magasból. Tehát semmiféleképpen sem automatikus ez az írás sem! Minden bizonnyal meg akar erről győzni minket az Úr, ezért használja időnként ezt a módszert is. Előfordul, hogy az átadandó üzenet elég hosszú, a rendelkezésre álló idő viszont rövid. Ilyenkor az Úr megengedi Vassulának, hogy saját kézírásával írja le a diktálást, mely kézírás élénk és lendületes. Ez világosan bizonyítja, hogy Vassula semmiképpen sem függ az ilyen írástól, és hogy egy „lélek” sem vezeti. Spirituális „megtapasztalása” nem mutat semmi közös vonást az automatikus írás jelenségével.
Ez az írás hieratikus (szent)

Vizsgáljuk meg gondosan ezt a nyugodt, méltóságteljes írást, mely kiegyensúlyozott mozgású és mindig függőleges vonalvezetésű. A közbülső betűket vagy a magánhangzókat nem törik meg a hurkolások és vonalak, hanem ezek is a többihez hasonlóan érvényesülnek. Minden betű könnyedén mozog a térben, mely az ő sajátjuk, akárcsak a hétköznapi élet, annak ellenére, hogy időnként egy kicsit tömörítettebbek a szavak belsejében. A szöveg szabadon lélegzik az adott térben.

Folyamatos mozgás van fentről lefelé és lentről felfelé. A kézírás szövege inkább függőleges, mint vízszintes benyomást kelt, és nagyon világosan dominál a betűk magas volta. Így tehát semmi sem tagadja meg a mély és ösznönös életben rejlőt, de ezt a mélységet magasabb képességek uralják. Nincs hát ebben a kézírásban semmi olyan, ami a múltra irányulna, és meglepő módon olyan sincs, ami a jövőbe mutatna. Mintha csak a Jelen pillanat lenne a fontos, vagy inkább, mintha minden a Jelenben egyetlen NAPON történne.

Nyoma sincs az egocentrikus regressziónak. Valóban semmi jele sincs az énbe való visszavonulásnak. A mások felé való irányultság diszkrét, könnyed és mindig felemelő. Mindenütt szembetűnő az áttetsző nemesség, kiválóság, a bámulatos világosság és a tisztaság. Az egyetlen, ami fontos, az az oda-vissza, a felfelé-lefelé irányuló mozgás, mely állandó belső ritmust képez. Egyszer leszáll a földi szintre, az emberi mélységekbe (mely a Megtestesülés mozzanata), másszor meg felemelkedés érzékelhető egy felső lény felé, aki nem lehet más, mint az Atya. Némi merevség és mesterkéltség is van ebben a kézírásban, melyben - legalábbis első pillantásra - nehéz az emberi temperamentumot felfedezni, mely oly érzékeny, és változandó (ami Vassula spontán kézírásában is látható). Ez a dimenzió állandóan felfelé irányul, relativizált, és eltűnik amögött, ami maszknak tűnhet. Ezen írás láttán az ember a héber nyelvre gondol, arra a szent nyelvre, melyen Isten szólt Mózeshez és népéhez a Sínai hegyen, amikor elhívatásukat feltárta előttük. Ezért mondjuk erre az írásra, hogy „hieratikus”.

Mit jelent a hieratikus szó?

Az ókori színházban a színészek maszkot viseltek, hogy elrejtsék arcukat, és hogy annak a személynek az érzelmeivel azonosuljanak, akinek a szerepét a drámában eljátszották. Emiatt rejtőzött az általában jól ismert személy az általa megjelenített valaki vagy valami mögé. Amikor az Úr Vassulának diktál, az Ő írására is valami hasonló jellemző, ezt is „hieratikusnak” nevezhetjük. Vassula is eltűnik, visszahúzódik az Egy mögé, Aki ír nekünk. De menjünk tovább. A Liturgiában a hieratikus gesztust a nagy keleti (ortodox) ima őrizte meg mind a mai napig. A Zsinatig a római és a latin liturgiában is megtalálható volt. Ez egy szent, pontosabban megszentelt gesztus. Nem tükrözi az ember temperamentumát (a papét vagy a segítőiét), aki korlátozná. Bár a hieratikus szertartást hús-vér ember végzi, akinek saját egyénisége, hibái, saját nemzetisége van, az mégis elsősorban isteni eredetű. Mindannak ami viszonylagos, ami az egyénre, szociális vagy földrajzi származására vonatkozik, egy olyan magatartásforma mögé kell visszahúzódnia, amely változatlan formában örökítette meg magát a térben és időben: mert a hieratikus gesztus az időn felül áll (időn túli). Mert az az Isten gesztusa, melyet ember hajt végre. És az ilyen gesztus az évszázadok forgatagában és a változó éghajlati viszonyok és más és más nemzetiségek ellenére is mindig ugyanaz marad.

Ez az oka a hieratikus látszólagos hidegségének és ridegségének. És ebben veszély is rejlik, mert ha a gesztusban nincs változandóság, esetleg nem tudja a Szentlelket hordozni, és így hasonlóvá válhat egy olyan ághoz, melyben nem áramlik többé az életnedv. Ezen oknál fogva döntött úgy a II. Vatikáni Zsinat, hogy megújítja a liturgia gesztusait, azokat ismét több emberi jellemzővel ruházza fel, hogy közelebb hozhassa modern érzékenységünkhöz. E lépéseket azzal a feltétellel tette, hogy ne feledjük, ezek a gesztusok mindenek felett álló szent gesztusok, és nem a média gesztusai. A liturgia mindenekfelett ima és nem egy színház. Emberi és isteni mű egyaránt, tehát nem csupán egyéni vagy kollektív érzékenységünk kifejezője. Nem lehetünk mindig biztosak abban, hogy e második veszélyt minden esetben el tudjuk-e kerülni zsinati liturgiánkban.

Térjünk most vissza Urunk „Csodálatos Írásához”, ahogy azt Vassula szívesen nevezi. Ez hieratikus írás, más szóval szent szavak, szent írás, emberi aspektusok nélkül való. Szigorúan egyszerű, nincs egyéni jellege, ugyanakkor valami csodálatos ünnepélyesség lebegi körül. Természetesen van benne érzékekkel felfogható is, de a lényeg itt a magasabb rendű felé való irányultság. Más szóval az ember lelkét célozza meg. Ha figyelmen kívül hagyjuk az üzenetek gondolatait, tartalmát, már maga az írás is nagy békét ébreszt bennünk, akiknek szól, fényt és derűt áraszt. Ez az Írás valóban csodálatos és csak jó lehet!

Miért e hieratikus Irás?

Hátra van a kérdés, mi indokolja, hogy a Vassulára bízott üzenetekben az Úr ezt a hieratikus írást választja, melyet tudomásom szerint hasonló helyzetekben nem használ. Valóban, sok más lélek is kap kinyilatkoztatást az Úrtól, anélkül, hogy ily módon írna.

Először is: valóban ez esetben kerül erre először sor? Joggal tehetjük magunknak fel ezt a kérdést: Nem a Szentlélek sugallata alapján keletkezett a Szentírás is, melyet Isten műveként definiálunk, de természetes emberi kéz írt le? Jó, ha eszünkbe idézzük ezt, mivel a Jelenések Könyvében több helyen is a kézzel írt Szentírást használta fel Isten az üzenet megőrzése és terjesztése érdekében, és főleg, hogy jól belevésse hússzívünkbe.

Ez történt Habakuk prófétával is, akit, akárcsak minket, zavarta Isten megdöbbentő csendje népe könyörgése és a Gonosz áradata ellenére. Elhatározta hát: „Kiállok őrhelyemre, megvetem lábamat a sáncon, és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám az Úr... És felelt nekem az Úr és mondta: ’Írd fel e látomást, és vésd olvashatóan táblákra, hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa. Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik, s már teljesedéséhez közeledik… ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan eljön és el nem marad… az igaz hite által élni fog.’ ” (Hab 2:1-4) Továbbá hasonlítsuk össze a Jelenések Könyvében az Úr hét Egyházához intézett „leveleit” „írd meg az efezusi egyház angyalának:…” (Jel 2:1). Majd ezt a váratlan és nagyon jelentőségteljes közbeszólást is figyeljük meg: ”Miután a hét csapás szólt, hozzáfogtam, hogy leírjam, amikor egy hangot hallottam a mennyből ezt mondva nekem: ’Pecsételd le a hét csapás szavait, de ne írd le őket.’ ”

Ha a fenti eseteknél nem is állíthatjuk, hogy maga Isten írt prófétája keze által, két esetben azonban ez egyértelműen ki lett jelentve.

Csakugyan, nem maga az Isten véste bele Mózes kezével a Tíz Parancsolatot a kemény kőbe, hogy azokat népe megkeményedett szívébe vésse? A Tíz Parancsolatot „Isten ujja írta” (Kiv 31:18), természetesen Mózes keze által. Ezt a következő szavak bizonyítják: „Vágj magadnak két kőtáblát… hogy rájuk írhassak.” De ezt is mondja Mózesnek: „Írd fel magadnak ezeket az igéket… és felírta a táblákra a szövetség tíz igéjét.” (Kiv 34:1, 27-28). Noha sohasem láthattuk ezt a két táblát, melyekre Mózes kezével Isten írt, az azonban egyértelmű, hogy a betűk tipográfiája, azok „Írása” héber nyelvű, tehát hieratikus vagy szent, és személytelen. Nem tükrözik Mózes emberi jellemvonásait, tükrözik viszont Isten erejét és transzcendens voltát, aki nem csak az őket ihlető Egy volt, hanem maga a szerző is: „Isten írt…”. Végül emlékezzünk csak arra is, amint Jézus, az Istenember, az Atya örök IGÉJE, egy nap saját kezével írt a földre! (Jn 8:6) A hit szeme előtt világos, hogy hiába is fáradoznánk, hogy grafológiai elemzést készítsünk erről az írásról, csak hebegni-habogni tudunk a láttán, nem tudunk mit kezdeni vele, mert egyetlen ismert és szükségszerűen korlátozott íráskategóriába sem lehet besorolni. A Vassula által írt írás mindenképpen közelebb áll a hieratikus írásához, mint a mi személyre szabott kézírásunkhoz, melyek mind jól körülhatárolt kategóriákba sorolhatók.

Urunk levele Egyházához

Ha az Úr hozzánk szólva nem Vassula általában gyors, érzelmileg színezett és nagyon lendületes kézírását használja, hanem inkább ezt a hieratikus és transzcendens kézírást szereti használni, akkor erre nyomós oka van. Teljes alázattal és túlzás nélkül úgy tűnik, tudom ennek magyarázatát:

Más kiváltságos lelkeknek adott üzeneteiben az Úr minden jóakaratú emberhez, bizonyos személyekhez, közösségekhez vagy az összes hívőkhöz szól (a pásztorokhoz és a bárányokhoz egyaránt). Ebben az esetben azonban elsősorban a pásztorokat szólítja meg, akik az Egyházért felelnek, azokat, akiket a Jelenések „..egyház angyalának” hív. Tehát ez LEVÉL AZ Ő EGYHÁZÁHOZ, mely már régóta annyira megosztott és melyet még ma is belső egyházszakadás fenyeget, melyet sokszor inkább emberi okok idéznek elő, mint különböző liturgiabeli hagyományok vagy különböző teológiai iskolák. Egyébként is az Istenemberen kívül ki állíthatná magáról azt, hogy képes lenne egyetlen lelkiségben, egyetlen teológiai látásmódban, és egyetlen szent szertartásban összegezni a teljes és szavakba nem foglalható misztériumát a Háromnak, Aki Egy?

Most, az idők végezeténél Jézus azt akarja, hogy közvetlenül tapasztaljuk meg, hogy valóban Ő szól hozzánk, és Ő ír nekünk. És ebben a titkárnő személyének nincs jelentősége, neki el is kell ’tűnnie a szemünk elől’. Az ő legbensőbb lényét tükröző személyes kézírásának e kézírás mögé kell húzódnia, amely utóbbi nyilvánvalóan személytelen és művi, ugyanakkor természetfeletti. A gyorsíró-titkárnő esetében is ugyanígy van ez, az ő kézírásában tükröződő egyéni személyisége is teljesen eltűnik az írógépén írt betűi mögé.

Vassula esetében tehát a mi Urunk, az Istenember szól hozzánk, aki áttör minden jellembeli kategóriát vagy grafológiai rendszert, melybe csak az ember beskatulyázhatná., aki felette áll minden fizikai kategóriának, minden teológiai iskolának, melyek alapján definiálni szoktuk Őt. Az Egy szól itt hozzánk, akinek misztériuma előtt szent rítusainkkal, és különböző liturgiai hagyományainkkal hódolunk, anélkül, hogy valaha is mélyére tudnánk hatolni.

Jézus itt megosztott Egyházához szól. Levelet ír neki, melyben bejelenti küszöbön álló visszatérését és mindnyájunkat arra hív, hogy szívből térjünk meg az Ő Szívéhez, mely Szív egységben van Édesanyja Szívével. Lépjünk az Egység útjára, elsősorban azáltal, hogy közös liturgiával ünnepeljük meg a Húsvétot. Akkor majd minden ember el fogja hinni, hogy Jézus, Istennek Fia és mindnyájunk Megváltója valóban feltámadt! (Jn 17.21-23)

Amikor írásának ilyen hieratikus és szent formát ad, - mely ikonhoz hasonló és mely a Jelenések Könyvének héber nyelvezetétét idézi fel előttünk -, vajon nem akar az Úr még többet, még mélyrehatóbbat mondani nekünk? Vajon nem arra akar emlékeztetni minket, hogy Ő a Szerzője a Szentírásnak, mely egész történelmünket megvilágítja, és vajon nem arra akar minket emlékeztetni, hogy most, amikor e Szent Történelem végéhez érkezünk, személyesen fog közbelépni, hogy felnyissa a Jelenések Könyvét, és feltárja előttünk az abban elrejtett misztériumát?

Nem tudjuk nem észre venni a Jelenések Könyvének egyik bekezdését, mely nagyon emlékeztet Vassula lelki élményére: „Hátam mögött olyan nagy hangot hallottam, mint a harsonáé, amely így szólt: ‘Amit látsz, ÍRD LE EGY KÖNYVBE, és küldd el a hét egyháznak.’ Megfordultam, hogy lássam a hangot, amely velem beszélt; és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam (a hét Egyházét), és a hét arany gyertyatartó között az Emberfiához hasonlót, aki azt mondta nekem: ‘Én vagyok az Első és az Utolsó, az ÉLŐ, bár halott voltam, de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai…’ ” (Jel 1:12-18)

„Igen, boldogok azok, akik meghallják, mit mond a Lélek az egyházaknak, és akik hűségesen megtartják azt, mert elközelgett az idő”. (Jel 3:6)

Hozzátehetem még, hogy normális körülmények között Vassula, a titkárnő, Mestere iránti tiszteletből térdelve írja le az Úr által diktáltakat. Még ha jelképesen is, de nem kellene nekünk is térden állva fogadni Urunknak ezt a levelét, melyet Egyházához, hét Egyházához ír, aki mi magunk vagyunk?

Cikkek ugyanehhez a témához :
1. Kézírás
2. New age?